Császármetszés vagy hüvelyi szülés?

Megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik szülési mód az egészségesebb, a hagyományos hüvelyi vagy a császármetszés.

Noha korábban a császármetszés leginkább életmentő beavatkozásnak számított, napjainkra sokkal inkább az első számú megoldássá vált. Ennek legfontosabb oka az, hogy sok szempontból biztonságosabbnak gondolják.
A hüvelyi szülés kockázatos, ez tény, a baba esetleges sérülése mellett olyan veszélyeket hordoz magában, mint például a gátszakadás, az intenzív vérzés vagy a hatására kialakuló inkontinencia.

A császármetszés térnyerése

A császármetszés térnyerése – Magyarországon a gyerekek 39 százaléka így jön a világra – igen nagy, pedig a hüvelyi szülés szintén biztonságosnak számít a fejlett világban. Ugyanakkor az is tény, hogy manapság a babák nagyobb súllyal érkeznek a világra, ráadásul a nők egyre idősebb korban vállalnak gyereket, ami komplikációkat okozhat a természetes szülés során.

Szintén tényező, hogy a sztárok gyakrabban választják a gyerekek világrahozatalának ezen módját, sokuk egyszerűen nem akar átesni a fájdalmas hüvelyi szülésen, és az emberek ezt hajlamosak utánozni. Ezzel egy időben egyre több nő csatlakozik a hüvelyi szülést, mint a természetes módszert hirdetők táborához.

Hüvelyi szülés kockázatai

Noha a császármetszésnek is lehetnek nem várt komplikációi, tény, hogy a hüvelyi szülés természeténél fogva veszélyesebb. Csak néhány adat: noha az utóbbi időben a nők többsége inkább a természetes világrahozatalt választaná, valójában az esetek egynegyedében a hüvelyi szülés nem sikeres.

Az első gyereküket szülő nők esetében 8 százaléknál fordul elő komoly vérzés, 40 százaléknál gátszakadás – ebből mintegy 5-6 százalék nagyon komoly. Az is gyakori, hogy a hüvelyi szüléssel együtt járó hosszú és fájdalmas vajúdás megnöveli a szülés utáni depresszió kialakulásának esélyét.

Hüvelyi szülés során speciális műfogásokra is szükség lehet a káros következmények elkerülése végett. A műfogások szövődménye lehet a magzat sérülése, amelynek kockázata ugyanakkor kisebb, mint az elmaradásának következtében kialakuló károsodás kockázata.

Császármetszés kockázatai

A császármetszés ugyanakkor nem feltétlenül biztonságos alternatíva. Egyrészről megmarad a sebhely (amit csak plasztikai sebész tud valamelyest észrevétlenné tenni), és ez sok nő számára ijesztő lehetőség.
A vágás ugyanakkor nem csak szépészeti problémát jelenthet, hatással lehet a következő terhesség alatt a placenta működésére is. Izmok is sérülhetnek, és ez akár megakadályozhatja további gyermek vállalását. Ami a babát illeti, megállapították, hogy a császármetszéssel született gyerekek hajlamosabbak az asztmára.

A legfontosabb dolog talán az, hogy a leendő anyukát az orvosok megfelelően tájékoztassák mindkét lehetőségről. Természetesen előfordulhat olyan eset, hogy csak a császármetszés jelent megoldást a baba és az anya életének megmentése miatt.


close