Terhesség 29. hét

A terhesség 29. hete az utolsó menstruációs ciklus első napjától számít, körülbelül 27 héttel a fogamzás után. Ez a harmadik trimeszter első hete.

Ebben az időszakban a babák mérete és súlya már nagyon eltérő lehet, hozzávetőlegesen nincsenek másfél kilók, és maximum 40 centisek. Egyre kevesebb a magzatvíz, ezért a továbbra is sokat mocorgó 29 hetes magzat “lebegésszerű” mozgását felváltó, erőteljes rúgások és ütések olykor fájdalmasak is lehetnek.

A harmadik trimeszterben a magzat agynövekedése annyira intenzív, hogy agytömege 400-500 százalékkal növekszik és már vezérli a kezdetleges légzést és a testhőmérséklet szabályozását. A magzat érzékszervei fogékonyak a fényre, a hangra, az ízre és a szagra, szemeit nyitogatja, pupillái reagálnak. Bőre kevésbé tűnik ráncosnak, egyre több zsír rakódik le a bőre alatt, már majdnem az egész teste rózsaszín árnyalatú. A 29. hétre kialakul az alvás-ébrenlét periódus is – ami nem mindig egyezik a nappal-éjszaka váltakozásával. Már tud köhögni és már szopni is.
Bár a magzat szervei már teljesen kialakultak, de még további fejlődésre volna szüksége, mégis vannak babák, akik ilyenkor születnek meg. Túlélési esélyük napjainkban már 90 százalékos.

Az anya testének változásai

Mivel a mellékvesék megkezdik az androgén és az ösztrogén hormonok elválasztását, valamint a prolaktin elválasztásának eredményeképpen megkezdődik a kolosztrum (előtej) termelése is, ezért a mellekből tej szivároghat. Emellett megváltozik a színe a bimbóudvaron, érzékeny lesz és telítettségérzet hatalmasodik el rajta.

Egyre gyakoribbá válnak a deréktáji és háti fájdalmak. A séta, az úszás vagy a jóga nem csak a hátnak segít, hanem energiával is feltöltenek, amire az utolsó három hónapban minden várandós nőnek szüksége van. Ilyenkor ugyanis sűrűsödnek a vizsgálatok és a vizitek – a 28. és a 36. hét között történik a harmadik ultrahang-szűrés, illetve az időszak elején a hüvelyi vizsgálat, amelyet az utolsó hónap kezdetéig a szülésznő vagy az orvos havonta ismétel meg. A rutin vérképen figyelni kell a szérum vastartalmát és a vaskötő kapacitását. A kismama egyen sok C-vitamint és vastartalmú ételeket.

A lábgörcs gyakori terhességi panasz, nem csak a baba, de még a mama is hízik ebben az időszakban. A lábak akár háromszoros terhelésnek is ki vannak téve a terhesség alatt, mindazonáltal az extra mértékű duzzanat a terhességi toxémia jele is lehet. A kismama-harisnya mellett fontos a sok folyadékbevitel és a sófogyasztás csökkentése.

Nem emiatt lesz nagyon gyakori a vizelési inger, ez eleve a terhességgel jár, ezáltal megjelenthetnek a vizelettartási gondok, a székrekedés, az aranyér, valamint szinte mindeféle diszkomfort érzet, mint a bőrviszketés, a légszomj, gyomorégés, fejfájás. A striák és a visszerek mellett a hormonváltozások következtében sok kismama fogínye vérzik a terhesség alatt.

Ikrek esetén

Az ikerterhesség utolsó 3 hónapja nagyon fárasztó, érdemes a munkát ebben az időszakban végleg abbahagyni. Mivel az ikerterhességek általában 37 hétig tartanak, minden fontos teendőt el kell intézni. A legtöbb terhesség alatti probléma hamarabb és fokozott erősséggel jelentkezik ikrek esetén. Sűrűbben fordul elő vérzés is, gyakoribb a magas vérnyomás, vagy a preeklampszia, ami azt jelentheti, hogy idő előtt kell világra segíteni a babákat.

Tanácsok apukáknak

El kell kezdeni a készülődést, amiben támogatni kell a kismamát, mert a kilencedik hónapban már nem lesz sem ideje, sem ereje a boltokban való futkosáshoz. A kismama-harisnya mellett zoknit is lehet vásárolni, a vizesedés ellen fel kell polcolni az anyuka lábait.


close